KORTÖRTÉNET:

KOLLÉGIUM

TÖRTÉNETE

1975. augusztus 29-én

megalakul az iskolával közös épületben, de önálló intézményként a
Középiskolai Diákotthon
a városi középiskolákban tanuló vidéki fiatalok számára

Az iskola mellé az akkori kor színvonalának megfelelő minden igényt kielégítő 216 fős 54 szobás, szobánként 4 férőhelyes diákotthon létesült azzal a nem titkolt céllal, hogy a környező települések tanulói városunkban folytassák középiskolai tanulmányaikat. Ezek a Duna bal parti települései voltak, és így csak relatíve voltak közel a városhoz. Volt ugyan kompközlekedés, de az nagyon nehézkes volt, és nem is igazán alkalmas a napi tömeges szállításra. A közlekedés nagyjából zavartalanul a viszonylag messze levő Dunaföldvári hídon keresztül volt megoldható. Korábban a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején méltán bízhatott a város abban, hogy a földvári híd mellett megépül egy korszerű híd Dunaújvárosban, ami a város fejlődési lehetőségét nagymértékben növelte volna.

Az alapító fenntartó a Fejér Megyei Tanács.

Alapítók:

+Fülöp Gyula; +Meggyes László; +Merényi Lajos; +Pokornyi István; Szőllősiné Tonka Erzsébet; Tóthné Puskás Csilla.


Galéria

Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma
Dunaújváros
Római körút 47-49.
H 2400
Hungary
email: info@rudasoregdiak.hu
website: www.rudasoregdiak.hu

Céljaink

A Rudas diáksága számára a Rudas életének teljeskörű bemutatásával lehetőséget teremteni és az érdeklődő öregdiákok számára a koruk eseményeinek felidézése, nosztalgiázása mellett betekintést nyújtani a más korosztályok által megélt Rudas életbe.