KORTÖRTÉNET:

INTÉZMÉNY

TÖRTÉNETE

A RUDAS KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA TÖRTÉNETE

1962-2000


1962-1975


A hatvanas évek közepén Dunaújváros egyetlen középiskolája a gimnázium volt. Emellett működött az 1956/57 indult a mostani Dunaferr elődje az ipari szakmunkásképző iskola, valamint az 1956/57-ben indult kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző. A közgazdasági képzés 1963/64-től a gimnáziumhoz kapcsolódva kapott helyet egy, majd két (számviteli-gazdálkodási és ügyviteli-technikai) közgazdasági szakközépiskolai osztály.

1959/60-es tanévben alakult a gépíró és gyorsíró iskola, amit 1968/69-ben közös irányítás alá vontak a gimnáziummal, amely a költözéssel fizikailag is az intézmény falain belül végezte oktató nevelőmunkáját.

A város ipari üzemeinek szakember-utánpótlása céljából 1969-ben új középiskola nyitotta meg kapuit, a későbbi Bánki Donát Szakközépiskola. A Münnich Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában így lehetővé vált a kétműszakos oktatás megszüntetése.

1970-ben a "szabaddá vált" délutáni műszak lehetőségét kihasználva a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola költözött be a gimnáziumba, amely 1962-től a Tűzoltó-laktanya 2. emeletén működött. Mindkét középiskola túlzsúfolt és heterogén összetételű volt, így egy megyei és egy városi szintű döntés értelmében új középiskola építése kezdődött a Castrum városrészben 1973/74-ben.

Ezzel teljessé vált a későbbi hármas képzési profilú intézmény létrehozásának lehetősége.


1975-1990


1975. szeptember elsején Polinszky Károly akkori oktatási miniszter ünnepé¬lyes keretek között avatta fel az új intézményt, a mai Rudast. Neve Közgazdasági Szakközépiskola Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola Gyors- és Gépíró Iskola lett, amely a évek során különböző okokból – profilváltozás, politikai inditatás stb. ld. az iskola nevei és igazgatói - gyakran módosult. Az indulás nehézségeit fokozta, hogy a tanévkezdésre 2 tanterem nem készült el, így az építőipari munkálatok még év végéig folytak az épületben. Ezen kívül a Városi Tanács VB. döntése alapján 3 tantermet a Petőfi Sándor Általános Iskola alsótagozatos osztályai számára kellett biztosítani.

Az első tanévet több mint 700 tanuló (24 tanulócsoport), 26 főállású pedagógus (ld. alapítók) és 27 külső óraadó kezdte meg Oláh Jánosné igazgató vezetésével. Az iskola udvara még sokáig felvonulási terület volt, ahová sportpályákat terveztek. A tanulóifjúság az első perctől kezdve évekig délutánonként, hétvégeken, tanítási szünetekben rengeteg társadalmi munkát végzett, így a sportudvar kialakításban is, amelyet a testnevelő - Molnár Balázs – irányított. Mozgalom is indult "Egy nap az iskoláért" címmel: az őszi mezőgazdasági munkák során éveken keresztül egy napi keresetüket az iskolának ajánlották fel a diákok és a tanárok. Már az első tanévtől kezdve diákjaink eredményesen képviselték iskolánkat a különböző tanulmányi, sport- és kulturális versenyeken. A mai napig jellemző színes diákélet alapjait is első diákjaink rakták le. 1975-ben Horváth András Béláné vezetésével megalakult az irodalmi színpad, amely az ünnepi műsorok, iskolai ünnepségek színvonalassá tételében játszott szerepet. 1978-ban az irodalmi színpad diákszínpaddá (később RUDI néven) alakult át, és minden évben újabb és újabb produkciókkal örvendeztették meg a diákságot, a városi rendezvényeken, majd a megyei versenyeken is sikert sikerre halmoztak. Énekkarunk - Kőházi Tiborné alapítói munkájával - többszöri átalakulás után a 80-as évek közepén vált ismertté és szakmailag elismertté.

1976/77-ben rendezték meg a diákok az első iskolahetet, amelyen fordított nap, nyilvános szakköri ülések, baráti találkozók, sportrendezvények szerepeltek. Az 1977/78-as tanévben alakult meg az Iskolai Diáktanács.

A csak "hosszúnevű iskola"-ként emlegetett intézmény hosszas előkészítő munka után 1979. november 24-én Rudas László nevét vette fel. Addigra előbb gazdasági, majd pedagógiai integrációra került sor az iskola és a kollégium között. Hivatalos elnevezésünk így ugyan hosszabb lett, de akkortól már egyre gyakrabban nevezték iskolánkat Rudasnak. Első nagyobb rendezvényünk az 1979/80-as tanévben a körzeti gépíró- és gyorsíróverseny volt öt megye részvételével.

A hetvenes évek közepétől fokozatosan bevezetett új tantervek a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmákban megnövelték az elméleti órák számát, és egyre nagyobb szükséggé vált a gyakorlati oktatás korszerűsítésére. 1981 őszén az érintett vállalatok és a város segítségével elkészült a várva várt élelmiszer oktató kabinet a Piac téren, és a vendéglátó oktató kabinet a kertvároban, amelyet az iparcikkeladók oktató kabinetje követte. 1981-ben a vendéglátós szakmunkástanulók Gasztronómiai Klubot hoztak létre. 1982/83-ban rátérhettünk az ötnapos oktatási munkarendre.

1983/84-ben újra beindult a kereskedelmi szakközépiskola, amely gyorsan népszerűvé vált.

1984/85-ös tanévben az intézmény tízéves fennállását ünnepeltük. Évkönyvet készítettünk, iskolánk és névadónk életét bemutató kiállítást rendeztünk, pályázatokat hirdettünk, megalapítottuk a Rudas emlékplakett kitüntetést, útjára indult a Rudas-gála. A Szakma Kiváló Tanulója verseny országos döntőjét a kereskedelmi szakmákban városunkban rendeztük meg. A jubileumi tanévben a tantestület létszáma a kollégiumi nevelőkkel együtt 53 fő volt. A tanulólétszám elérte a 800 főt, a kollégium lakóinak száma meghaladta a 200 főt. A nappali tanulócsoportok száma 24, ebből 8 közgazdasági, 2 kereskedelmi szakközépiskolai, 2 gép-gyorsíró szakiskolai, 9 kereskedő, 3 vendéglátóipari szakmunkásképző osztály.

1985/86-ban új köntösben, új tartalommal, új néven jelent - Horváth András Béláné főszerkesztésében - meg iskolaújságunk a Radír (Rudas Amatőr Diák Írások - ma Túró Rudi a neve, közben KÉSZ Kamaszok Észbontó Szövegei), amelyet a Magyar Rádió a sok diákújság közül az egyik legjobbnak tartott, és közel fél órás összeállítást sugárzott a Petőfi adó az újság anyagából. Az 1986/87-es tanévet záró iskolagyülést az újonnan üzembe helyezett zárt láncú tévén helyszíni adásként közvetítettük a tantermekbe.

1983 májusában kaptuk meg az első HT 1080-Z típusú személyi számítógépet, így a számítástechnika oktatása mellett megkezdődhetett a személyi számítógép programozási ismereteinek oktatása előbb szakköri, majd tanórai keretek között, amelyet korábban a Főiskola nagygépes környezetében oktattunk kezdetektől fogva. Erről árulkodik az 1983-ban végzett számvitel gazdálkodás ágazatú osztály „lyukkártyás” – ld. tablótár - is. Hamarosan elkészült az első számítógépterem is az iskola alagsorában. írógépparkunk is állandóan modernizálódott, a kor követelményeihez igazodva, néha azt megelőzve. A mechanikus írógépek korszaka után, elektromos, majd elektronikus gépek, végül számítógépek kerültek beszerzésre. Ezen fejlesztéseket a korábbi években (70-es évek és a 80-as évek eleje) a fenntartói támogatásokból, később (1988 után a szakképzési alap anyagi forrásainak köszönhetően) tudtuk végrehajtani. A tárgyi feltételek mellett a képzés tartalmi követelményeit is korszerűsítettük, alkalmazkodtunk a rendszerváltás kapcsán lassan kibontakozó piaci követelményekhez. Elindítottuk az 1988/89-es tanévben az idegennyelvi gyors- és gépírói képzést.

Az állandó változtatás igénye, az innovációs hajlamnak, valamint a törvényi szabályozás - az 1983. évi közoktatási törvény - kedvező módosulása lehetővé tette további új ágazat indítását. 1988/89-ben beindult a számítástechnikai programozó és könyvelő, valamint az általunk kidolgozott oktatási terv – tanterv - alapján a számítástechnikai folyamatszervező képzés. Ennek lényeges és újszerű eleme az volt, hogy a számítógépes ismeretek már az 1983-ban amerikában megjelenő személyi számítógépek alkalmazásán nyugodott. A személyi számítógépek A PC-k 1988-as magyarországi megjelenése – Videoton XT és AT – lehetővé tette a személyi számítógépek használatának oktatását. Az elkészült oktatási tervek tárgyi feltételei szükségessé tette egy IBM PC-s gépterem beszerzését. A következő évben – szakképzési alap jóvoltából a SZÁMSZÖV kivitelezésében – elkészült az első belső iskolai hálózat a 101-es termen belül.

A beindított új ágazatok miatt az iskola és a kollégium épülete egyre szűkebbé vált. A pincétől a "padlásig" már eddig is minden lehetőséget kihasználtunk. A 3. emeleti folyosóból leválasztva két szükségtantermet alakítottunk ki és a szomszédos Gárdonyi Géza Általános Iskola 3 tantermet bocsátott rendelkezésünkre, amit a sajnos a demográfiai hullám csökkenése tett lehetővé. Ekkor fogalmazódott meg a város vezetésében, hogy a „profiltisztítás” gondolata. Az általános iskolai korosztály létszámának jelentős csökkenése miatt néhány általános iskola „bezárásra”került. A megüresedő épületek közül az egyik hasznosítható lett az önálló Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola számára.

Tanév végén a közgazdasági középiskolák igazgatói számára országos értekezletet rendeztünk, ahol kollégáink is beszámoltak az intézményben folyó iskolai kísérletek tapasztalatairól.


1990-2000


A nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek eleje meghatározó és döntő fontosságú mind az ország, a város, és a Rudas életében. 1989-ben döntöttek arról, hogy a kereskedelmi szakközépiskolai, és kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképzés „új” otthonra lel, önálló iskolaként működik tovább. Ennek ismeretében kellett az iskola további stratégiáját kialakítani, meghatározni.

Végül is az 1988/89-es tanév végén megtörtént az intézmény kettéválása, a következő tanévben a közgazdasági szakközépiskolai és gép- gyorsíró szakiskolai osztályok maradtak a Rudasban. A kereskedelmi szakközépiskolai osztály is az új intézményben folytatta munkáját, nálunk viszont 1990/9l-ben integrált pénzügyi-számviteli és külkereskedelmi ügyintéző szakon indult meg az oktatás. Ezen utóbbi szakon még a következő tanévben iskoláztuk be a tanulókat. A munkaerőpiac igényeinek negatív változása miatt már nem voltak keresettek a szakiskolai ágazaton végzett gépíró- és gyorsírókra, így 1991/92-ben végzett az utolsó gépíró és gyorsíró szakiskolai osztály, és így alakult ki a jelenlegi profilunk alapjait reprezentáló Rudas Közgazdasági Középiskola és Kollégium.

Ebben a tanévben a diákönkormányzat és az ifjúsági szervezet összeolvadásából megalakult a RÖNK, a helyi önkormányzattól engedélyt kaptunk Diák Bt. létrehozására.

A várható oktatási szerkezetváltásra készülve kapcsolódtunk be az "Emberi erőforrások fejlesztése" világbanki programmal támogatott megújulási folyamatba. 1990-ben ???? pályázatot nyújtottunk be az akkori oktatás tartalmi és tárgyi feltételeinek korszerűsítésére kiirt, a világbank által finanszírozott pályázatra. Pályázatunk három szakmacsoportban volt eredményes: a közgazdaság, az informatika és kereskedelem-marketing szakmacsoportban n. A közgazdaság szakmacsoport – rajtunk kívül a közgazdaság csoportban 12 iskola vett részt (esetleg a többit is részletezni, de arra nem emlékezem) lelkesedése, munkabírása azt eredményezte, hogy az első világbanki tanterv szerint tanuló osztály 1992/93-as tanévben megkezdhette tanulmányait. A pályázat tovább segítette az oktatás technikai eszközeinek a fejlesztését. Számítógépparkunk állandóan bővült és korszerűsödött. A kilencvenes évek közepén a világbanki projektnek köszönhetően modern számítógépek és audiovizuális eszközök álltak rendelkezésünkre az oktatómunkában. A számítógépek az iskola ügyviteli munkájában is megjelent, például a titkársági munkát segítette a magyar fejlesztésű Rosytext szövegszerkesztő.

A „világbanki program” országos szintű előkészületében és megvalósításában iskolánk vezetői és szaktanárai úttörőmunkát vállaltak. Minden szakma- és tantárgycsoportban részt vettünk az új tantervek összeállításában, a szakmai munkálatok koordinálásában, a szakmacsoportok vezetésében. Korábban a közismereti és szakmai képzés párhuzamosan történt, és a négyéves tanulmányok végeztével az általános érettségi mellett szakmai érettségit is tettek a jelöltek. A kapott érettségi az adott szakmában munkavállalásra jogosított.

Az új oktatási filozófia lényege az volt, hogy a középiskolai tanulmányok alatt a gimnáziumhoz általános képzésben, valamint szakmai alapozó képzést kaptak a tanulók. A tényleges szakmai képzésre a középiskolai tanulmányokat lezáró időszak után, szakmai képzésben 1-3 év alatt került sor, melynek végén tett vizsga után kaptak munkavállalásra jogosító bizonyítványt. 1993 végén vette kezdetét az újszakképzési rendszer, amelynek jogszabályi keretét az Országos Képzési Jegyzék – OKJ – adta.

1992/93-ban kísérleti világbanki közgazdasági osztályt indítottunk, melyet a következő tanévtől az informatika és a kereskedelem-marketing osztályok követtek.

Már a nyolcvanas évek közepén érezhető volt a változás szele, ami az iskolai területen abban jelentkezett, hogy egyre nehezebb volt a szakmunkások vállalati gyakorlóhelyeken – eladók, pincérek, szakácsok stb. – történő gyakorlati képzésének megszervezése. A duális képzés egyik pillére a vállalati gyakorlóhelyek drasztikusan lecsökkentek, megszűntek azáltal a rendszerváltás után az állami nagy vállalatok megszűntek. A gyakorlati képzés nyilvánvalóan a képzés leglényegesebb eleme, így lépéseket annak érdekében, hogy a feltételeket biztosítsuk a színvonal megőrzése érdekében. Ekkor tettünk lépéseket egy önálló „tanáruház” és „tanétterem és tanszálloda” létrehozásra. A tervek Makovecz Imre által elkészültek, a megvalósításhoz szükséges anyagi forrásokat pedig a korábbi szakmunkásképzési, majd szakképzési alap szolgáltatta volna. Ennek megvalósulásra a szétválás miatt nem kerülhetett sor.

Bár kisebb igény mutatkozott az elméletigényes szakmák gyakorlati képzésére. A fenti elgondolás alkalmazásával sikerült megteremteni a gyakorlatorientált közgazdasági, kereskedelem-marketing képzést megteremteni.

Ezt úgy sikerült megoldani, hogy szimulált gyakorlati képzőhelyet alakítottunk ki „tanirodai” elnevezéssel, majd ehhez kapcsolódóan létrejött a „tanbank”. Az 1994/95-ös tanévben megkezdte munkáját intézményünk új létesítménye, a modern, európai normáknak megfelelő korszerű taniroda. Megalakult a Rudas Takarékszövetkezet. (Átadás: Következő esztendőben az MHB – Magyar Hitel Bank – hathatós közreműködésével – Máténé – megkezdődött a gyakorlati képzés a „tanbankban”.

A világbanki program keretében országos tanácskozást szerveztünk a kereskedelem-marketing szakmacsoport számára. Országos konferenciát tartottunk "Diákvállalkozások-tanárvállalkozások" témakörben, amelynek központjában saját 1992-ben alapított N+l Diák Bt.-nk – Oláh Jánosné tanár; Fekete Norbert tanulóalapításával - mutatkozott be. Kezdeményezői és szervezői voltak sportkedvelő kollégáink –Szemenyei István és Takács Csaba- a Magyar Pedagógusok I. Országos Sporttalálkozójának, amelyet városunk több évig szervezett, de sajnos azóta elhalt. Intézményünk a középiskolák rangsorában (versenyeredmények és mozgósítás alapján) I. helyezést ért el, elnyerve a "legsportosabb iskola" címet.

Az elkészült - évszám - videóhálózat, – Rajnai István – valamint a vöröskeresztes – évszám ???,pályázat – Bedi Ildikó - útján nyert videokamera lehetővé tette, hogy az iskolai eseményekről az iskolaújság mellett képes és hangos beszámolókat adjunk a tanulóifjúságnak kéthetente a Rudas Híradó – Kovács Sándor technikus, és Szemenyei István szerkesztő - formájában, amely évekig magas színvonalon működött folyamatosan jelen van minden iskolai és iskolát érintő rendezvényen.

Testvériskolai kapcsolatot létesítettünk a szlovákiai Udvard község középiskolájával, majd a romániai Temesvár szakképző intézményével.

Az iskola neve szinte évről évre – ld az intézmény nevei - változott, döntően az iskola oktatási profiljának függvényében. Változott akkor, amikor a kollégium integrálódott az iskolához, és változott akkor is amikor a kereskedelmi és vendéglátóipari oktatás önállóvá vált. Egy 1994-es képviselőtestületi határozat megfosztotta nevétől iskolánkat. A szülők, diákok és a tantestület kérésére az új képviselőtestület 1995-ben semmissé tette ezt a határozatot és nevünket Rudas Közgazdasági Középiskola és Kollégiumra változtatta. így 20 éves jubileumunkat többek között Rudas évkönyvvel, és Rudas-gálával ünnepelhettük. Oláh Jánosné Apáczai Csere János díjas - ld. kitüntettjeink - igazgató asszonyt 19 évi sikeres munkásságát követően 1994-ben az igazgató székben Kondor László követte. Oláh Jánosné ezután tényleges nyugállományba vonulásáig általános igazgatóhelyettesként a kollégium vezetői tisztét látta el. és a váltást követő pár esztendeig az iskola általános igazgatóhelyettesként segítette az újonnan hivatalba lépők munkáját.

Az 1995/96. tanév kiemelkedő eseménye az országban egyedülálló tanbank átadása és birtokbavétele volt. Beindult az ötödéves (13. évfolyam) OKJ szakmai képesítést nyújtó képzés banki ügyintéző, európai üzleti asszisztens szakon. Tanulólétszámunk elérte a 600 főt.

1995/96-os tanévben került első alkalommal meghirdetésre egy Országos vállalkozói – Steinbacher Józsefné, Dóka Mariann, Bedi Ildikó - vetélkedő, amit 1996 kora tavaszán bonyolítottunk le. Az "Ifjú Üzletemberek Vetélkedő" 15 éves pályafutása alatt vált országszerte közismertté és népszerűvé.

Új kezdeményezés (mikortól????) volt a 3 napos zánkai iskolakirándulás, mely kétévenként visszatérő sikeres programmá vált. Röplabdás sportküldöttség indult a németországi Bad Salzungenbe azzal a nem titkolt céllal, hogy német nyelvterületen testvériskolai kapcsolatot építsünk ki, diákjainknak nyelvgyakorlási lehetőséget biztosítva. Udvardi testvériskolánkkal tovább szélesítjük és bővítjük együttműködésünket. Ebben a tanévben népes diák- és tanárküldöttség nagy szabású sporttalálkozón vett részt Udvardon. Az udvardi iskolával - Kóta Róbert az udvardi iskola igazgatója - számos alkalommal bonyolítottunk le tanárcsere akciót, melynek célja az oktatási tapasztalatok cseréje, valamint az idegen környezetben való tanítás, oktató munka megismerése volt.

A korábban létrehozott tanirodában Magyarországon szinte elsők között az 1996/97-es tanévben lehetőség nyílt az internetes hálózatba csatlakozásra. A diákok és tanárok érdeklődése azóta sem csökkent iránta.

Bár az alapgondolat tőlünk indult, mégiscsak Győr és Kecskemét után nagy sikerrel rendeztük meg a III. Országos Tanirodai Konferencia, Kiállítás és Vásárt, amely országszerte tovább öregbítette intézményünk hírnevét.

Ebben a tanévben -1996/97- a Rudas gála mellett újdonság a jól sikerült Rudas bál, amelyen intézményünk szimpatizánsai, támogatói vettek részt. A Rudas gála, mint hagyomány a mai napig megmaradt. A támogatói kapcsolatok a szélesedő konkurencia miatt egyre halványodtak majd, mint Rudas bál felszámolódott.

A 13. évfolyamon új OKJ szakmai képzés - a gazdasági informatikus - indult be. Ezt követte a következő tanévben – ld- OKJ szakképesítést szerzettek - a külkereskedelmi ügyintéző szak, majd a 1998/99 tanévben palettánk újabbakkal bővült: beindult a marketing és reklámügyintéző és a mérlegképes könyvelői képzés. Az új OKJ képzések kidolgozásában aktív szerepet vállaltunk. Iskolánk szakmai csapata dolgozta ki és fogadtatta el az Európai Üzleti Asszisztens szakma képzési - Steinbacher Józsefné, Dóka Mariann, Bedi Ildikó, Oláh Jánosné - dokumentációját. Számos további szakképesítés szakmai programjának kidolgozásában vettünk részt elsősorban informatika – Kondor László - szakterületen.

ESI - Europen Secondary I Európai Iskolák Egyesülete - - ESHA – Europen Secondary Assisiation - Európai Igazgatók Egyesülete – az angol nyelvoktatásunk színvonalának emeléséhez azzal járult hozzá, hogy az Egyesült Államokból évente lektortanárokat küldött az 1992/93-as tanévtől kezdődően. Többek közt ez is jótékonyan járult hozzá, ahhoz, hogy tanulóink nyelvtudása jelentős mértékben emelkedett. Mutatja ezt, hogy 100 felsőoktatásba jelentkezőre jutó nyelvvizsgázók országos listáján öt év adatait tekintve iskolánk az előkelő 16. helyen 1996/97-ben.

Pályázati úton az 1997/98-as tanévben ECDL vizsgaközpont címet nyertünk, amely nemzetközi számítástechnikai bizonyítvány kiadására jogosítja fel az intézményt.

Felvételi eredményeink jók. A szakközépiskolák országos rangsorában - az elmúlt 5 év felvételi eredményeit tekintve - 1993-ban 10-13., 1994-ben 16-21., 1995-ben 5-7., 1996-ban 34-37., 1997-ben 11-12., 1998-ban a 14. helyet foglalja el iskolánk.

Az 1998/99-es tanévben fogadtuk a viszontlátogatásra érkezett német és lengyel röplabdás sportküldöttséget. Tavasszal rendeztük az OKJ szakmák OSZTV gépíró-gyorsíró döntőjét.

A korábban ???? alapított Rudas emlékplakett megújításra került, vele egyidőben kidolgozásra került az iskola által adományozott kitüntetések – Pál Zoltánné, Szemenyei István – rendszere.

Palotás József éremművész tervei alapján elkészült a „Rudas plakett”, amely 13 szögletű – ld. díjak - vert érme. Ezen érem kitüntetésben részesülnek az intézmény által alapított diák- és felnőtt kategóriáiban díjazottak, amelyeket a tanév végén a ballagási ünnepségen adunk át.

A későbbi történések szempontjából érdemes kiemelni azt, hogy az évszázad, sőt évezred utolsó évtizedében történt egyáltalán nem kedvező változási teendenciája – más iskolához hasonlóan (Szórád Márton általános iskola, és a Rudastól elvált Kereskedelmi és Vendéglátópari Iskola) - 1999-re megérlelte a vezetésben azt a gondolatot, hogy az oktatási színvonal megőrzése érdekében az állami keretek helyett más gazdasági – alapítványi, vagy kht - formációban működjön. Mint ismeretes ez csak a Kereskedelmi iskolának sikerült.

Az 1999/2000-es tanévben ünnepeltük intézményünk fennállásának 25. évfordulóját, amely eseménysorozat az anyagi nehézségek miatt rákövetkező t6anév első félévére átnyúlott. Ekkora tudott elkészülni az impozáns Rudas évkönyv – Horváth Csaba, Nagyné Fauszt Csilla, a Rudas Antológia – Tabi Zsuzsanna -, és Rudas DVD – Veres Péter Magyarné dr. Gyúró Györgyi -.


Galéria

Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma
Dunaújváros
Római körút 47-49.
H 2400
Hungary
email: info@rudasoregdiak.hu
website: www.rudasoregdiak.hu

Céljaink

A Rudas diáksága számára a Rudas életének teljeskörű bemutatásával lehetőséget teremteni és az érdeklődő öregdiákok számára a koruk eseményeinek felidézése, nosztalgiázása mellett betekintést nyújtani a más korosztályok által megélt Rudas életbe.